Sok jót hallottam már a győri Schweizerhofról, kapva kaptam hát az alkalmon, amikor elutazhattam a városba, és kipróbálhattam ezt a jó hírnévnek örvendő éttermet. A hangulatos kis utcában található ódon épület főbejárata egy folyosóra nyílik, innen balra fordulva egy kisebb, otthonos helyiségbe lépünk. A falakon korábbi illusztris vendégek képei, sokan a falra kerültek művészektől, politikusokon vagy éppen a helyi Audi gyár prominensein át egészen Habsburg Ottóig (legutóbb a veszprémi Oliva étteremben találkoztam hasonló "dicsőségfallal"). A hely belső kialakítása és berendezése egyszerű. Az étlap biztató, a lazán összefűzött kis papírlapokon az előételeknél, főételeknél és a desszerteknél csupán néhány fogás szerepel (s a kínálat állítólag igen gyakran változik), sikerült tehát elkerülni a végeláthatatlanul hosszú választék itthon igen gyakori hibáját. A pincér mindvégig a lehető legjobban végzi a dolgát, nem túl tolakodó, nem szegezi nekünk félpercenként a "sikerült már választani?" kérdést, de azonnal megjelenik, ha szeretnénk rendelni vagy kérdezni valamit. A mosdóba menet egy nyitva hagyott ajtón át bepillanthattam a konyhába is, ami kifogástalanul tiszta és rendezett volt.
Az előételek közül a márványozott kacsamájat próbálom ki tokaji borzselével. A máj krémes és könnyű, ízét jól kiegészíti a borzselé, kellemes előételnek bizonyul. Ezt követően főételként báránykaraj érkezik saját szaftjában, friss zöldségekkel. A bárányt enyhén provokatív szándékkal rendeltem, mivel ezt a hazai éttermekben rendszeresen elszúrják: vagy kiszárad, vagy egyenetlenül sütik meg. A Schweizerhof ebből a szempontból jól vizsgázott, a bárányt felszelve a hús középen szép rózsaszín, fűszerezése visszafogott. A köret szintén igen egyszerű, nyársra húzott, pirított zöldségek.
Na mit szól hozzá?