Az elmúlt három hétben hosszú autós túrát tettünk az Egyesült Államok délnyugati részén, bejártuk California, Nevada, Arizona és Utah több nemzeti parkját is, és persze több kisebb-nagyobb városban is megálltunk. Az út végén öt napot töltöttünk San Franciscóban, ami az ország egyik kulináris fővárosa. A Lonely Planet szerint ebben a városban 28 lakosra jut egy étterem, tehát választék van bőven, a zseniális látványpékségről és a különleges piacról nem is beszélve (előbbiről a Húsosfazék Facebook-követői már láthattak egy videót, amit még a helyszínről töltöttem fel). Tényleg nagyon sokféle hely közül lehetett választani, amikor este vacsorázni indultunk, ezek közül egy olyat mutatok be, amely talán a legjobban illett a város hangulatához, vagy inkább ahhoz, amit én néhány nap alatt elcsíptem ebből.
A Swellben vacsoráztunk egyik nap, ami saját bevallása szerint egy japán-francia étterem, a két konyha elemeit vegyíti. Részben véletlenül jutottunk ide, ugyanis már korábban, otthonról kinéztem egy bisztróéttermet a Bush Street 603 szám alatt, de amikor a cím alapján odataláltunk már ez az új konyha fogadott minket. Első látásra szimpatikus volt (mi meg már eléggé éhesek), úgyhogy gyorsan bementünk, és kaptunk is asztalt. Ez nagy szerencse volt, mivel a Swell egy viszonylag új, és a neten olvasható vélemények alapján eléggé felkapott helynek számít a városban, elsősorban a fiatalok körében, ahová ajánlott asztalt foglalni. Nyolc körül már zsúfolásig meg is telt, a pultnál is láthatóan sokan várakoztak asztalra. A hely belső kialakítása, a személyzet és a hangulat is fiatalos, lendületes volt, viszont az ételek a legmagasabb követelményeknek is megfeleltek.
Előételnek Miso Black Cod Brulee-t ettem, ami néhány hirtelen pirított, de részeiben még közel nyers, sötét szósszal ízesített halszeletből állt, egy könnyű krumplisalátaágyon tálalva. A krumpli ízesítése különleges volt – egyben igazolta, hogy valóban keveredik a francia és a japán konyha az étteremben: a saláta külsőleg francia stílusú volt, de ízeiben már a japán fűszerek jelentek meg.
Ezt követte egy könnyű ázsiai gombás rizottó, kiválóan elkészítve, nagyon finom, jól összeválogatott gombákkal, kevés parmezánnal a tetején. Utána Seafood Vol au Vent: rák, Szent Jakab kagyló, hal két könnyű leveles tészta közé csomagolva, hozzá illő mártással leöntve. A menüsort egy Crème Brulee trió zárta: három tálka miso, gyömbér és espresso ízesítéssel. Ez a desszert nagyon rafinált volt: mintha kicsiben ettünk volna egy vacsorát: a miso a főételre utalt, a gyömbér egy desszertre, az espresso pedig az egészet lezáró kávéra.
Az utazás során kipróbált többi vacsorával ellentétben egyedül itt nem éreztük hazafelé sétálva, hogy borzasztóan teleettük magunkat: az egyes fogások mind könnyűek voltak és elegánsak, ahogy az egy japán-francia étteremtől elvárható, aki San Franciscóban jár, és szereti a tengeri herkentyűket, annak érdemes kipróbálni.
További beszámolók lesznek még az utazásról hamarosan, egyebek mellett a legjobb vidéki hamburgerről, Schwarzenegger kedvenc san franciscói reggelizőhelyéről, a város szuper pékségéről és egy kicsi, de annál jobb seafood-étteremről Monterey városkából.
Na mit szól hozzá?