Csak akkor fogjunk bele az elkészítésbe, ha éppen van türelmünk sokféle zöldséget vékony szeletkékre, vagy éppen apró darabkákra vagdosni, és aztán sokféleképp sütni-főzni. Aki nem adja bele szívét-lelkét, könnyen azon kaphatja magát, hogy egy idő után egyre elnagyoltabban vágja fel a paprikát vagy a padlizsánt, aztán majd csodálkozhat, ha egy öklömnyi darab megakad a torkán....
Először a padlizsánossal kezdtem, vékony hosszanti csíkokra vágva (közben majdnem leszeltem egy szeletet a tenyeremből is) serpenyőben jó alaposan megsütöttem a padlizsánszeleteket, majd olívaolajas, fehérborecetes, oregánóval, sóval-borssal fűszerezett pácba tettem. A fehérborecettel érdemes vigyázni, inkább kevesebbet tegyünk bele, nagyon el tudja rontani, ha csúnyán savankás lesz. Ezt az eredeti recept szerint így ebbe a formában kell a frissen ropogósra sütött pirítósokra kenni, de féltem, hogy barátaim az olajtól csöpögő, löttyedt, égett padlizsándarabokat nem találják majd túl gusztusosnak, úgyhogy gyorsan nekiestem a botmixerrel, és péppé turmixoltam az egészet. Tettem bele egy kanál tejfölt is, mert egyrészt túl erős volt az ecet íze, másrészt nem volt elég krémes. Bár eleinte tartottam tőle, a tejföl végülis jó ötletnek bizonyult.
A paprikás-paradicsomoshoz (ezt két receptből vontam össze) többféle színű kaliforniai paprikát és néhány érett paradicsomot apró kockákra kell vágni, ezt serpenyőben sütögetni (de csak óvatosan, nem szabad megvárni, hogy lecsós állagú legyen, inkább maradjon ropogós). Beletettem még egy doboz hámozott paradicsomot is, és jól szétnyomkodtam. Só bors mellett oregánóval és frissen tépkedett bazsalikommal érdemes fűszerezni, jó sok olívaolajjal dúsítani, kevés ecetet és citromlevet is csepegtetni bele.
Ha elkészült, együk meg még aznap, ne tároljuk több napig, mert elveszti élénk színeit, és az íze is sokat romlik. Fontos, hogy a bruschettához használt olívaolaj nagyon finom legyen, ezt érdemes az elején ellenőrizni az olaj egyujjas kóstolásával, ahogy az öreg Don Tommasino tette a Keresztapa II-ben, mielőtt az ifjú Corleone egy nagy késsel széltében felvágta a hasát.
2007.01.19. 17:39 sbotond
Bruschetták
Szólj hozzá!
Címkék: paradicsom padlizsán olasz konyha előétel
A bejegyzés trackback címe:
https://husosfazek.blog.hu/api/trackback/id/tr1929612
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Na mit szól hozzá?