Végre nemcsak összeállt, mit főzök december 24-én este, de ma korán reggel szerencsésen be is szereztem a hozzávalókat, úgyhogy már egészen biztos, hogy az alábbi menüsort ebben a formában el tudom készíteni. Mindig félek a karácsony előtti bevásárlástól, s ráadásul mivel most hal lesz a főfogás, ezt nem is intézhettem el korábban. A tömeget vásárlás közben mindennél jobban utálom, a koránkelésnél is, úgyhogy ma 6.30-kor felkeltem, és 7-kor már a bevásárlókocsit toltam át a viszonylag üres parkolón. A terv bevált, kényelmesen válogathattam a halasnál, és utána is sorban állás és lökdösődés nélkül sikerült megvenni mindent. De nézzük, mi is kerül idén az asztalra!
Libamájszeletek grillezett almával, aranymazsolás tokaji borzselével pirított kalácson
Édesburgonyaleves kókusztejjel, pirított, füstölt libamellszeletekkel
Grillezett lazac pirított mandulával, fehérboros, tejszínes szósszal, kelbimbóval, bébispenóttal és újhagymás krumplipürével
Forró csokoládé fondant vaníliafagylalttal
Igyekeztem úgy összeállítani a menüt, hogy ne legyen túl nehéz, elvégre, a rákövetkező két-három napban úgyis rengeteget kell még enni. Persze az is fontos szempont, hogy azért ne maradjon éhen senki, de ez a zsíros előételnek és a laktató levesnek köszönhetően biztosan nem lesz probléma. A recepteket és az ételekről készült fotókat az ünnepek után feltöltöm.
Boldog karácsonyt mindenkinek!
(A képen látható adventi koszorút én készítettem, idén először próbálkoztam ilyesmivel.)
Na mit szól hozzá?