A brit Restaurant magazin Top 100 listáján két magyar szerepelt, a 88. helyezett Café Kört már kipróbáltuk, most végre sor került a 86. helyet elfoglaló Lou Lou-ra is. Természetesen a két étterem nem összehasonlítható, előbbi inkább egy olyan kellemes, bisztró jellegű hely (s ebben a műfajban szerintem a legjobb Budapesten), ahová akár nap mint nap szívesen betérnénk, a Lou Lou ezzel szemben egyértelműen a csúcsgasztronómiát képviseli, ünnepszámba megy itt vacsorázni. Állítólag fő törekvésük, hogy elsőként szerezzenek Michelin-csillagot. Ennek megfelelően a menüt gyakran változtatják, számos különleges fogást kínálnak a vendégeknek, s a hely belső kialakítását is többször tökéletesítették a közelmúltban. A berendezésen kicsit túlságosan is érzékelhető ez a lázas igyekezet, az étteremben körülnézve "a kevesebb néha több" mondás jutott eszembe, a színek, formák, megvilágítások burjánzását látva. A lényeg persze, hogy mi kerül a tányérra, és e tekintetben a Lou Lou igazán kitett magáért. A hétfogásos alapmenüt próbáltam ki, mely az alábbi fogásokat tartalmazta:
- Tokaji aszúban érlelt libamáj bébispenótos hagymalekvárral, narancsos piskótával
- Norvég lazac édeskömény esszenciával, vindaloo mártásban
- Óriás lepényhal cabernet mártással, karamellizált zellerzselével, basmati rizshabbal
- Sült báránycomb paradicsom tortácskával, szarvasgomba mézes mustármártással
- Csontos malackaraj kardamomos Amadei csokoládémártással, csicsókahabbal
- Sajtok
- Tiramisu gesztenyével, áfonyazselével, gesztenyeraviolival
Képeket sajnos most nem készítettem, önző módon csak a vacsorára koncentráltam folyamatos fotózgatás helyett. A fenti kép az étterem honlapjáról származik, s a pult felett lógó régi lószobor látható rajta.
A vacsora a megszokott péksütemény-vaj párosítással kezdődött, kis házikenyérszeletek mellett diós zsemle, feketekenyér és egy rétesszerű sütemény is szerepelt a kínálatban. Ezt követte egy vékony kétszersültszelet, melyhez tubusos zöldségpürét adtak. Utána jött az első előétel, a tokaji aszúban érlelt libamáj bébispenótos hagymalekvárral, narancsos piskótával. A piskótához kis kémcsőben szolgálták fel a narancslevet, mellyel ízlés szerint öntözhettük meg a tésztát. Minden egyes falat élmény volt, tökéletesen összecsiszolták az ízeket. Következett a norvég lazac édesköménnyel, melyre tandori-jellegű, meleg mártást öntöttek. A lazac szimplán finom volt, semmi különös (a pincér elmondása szerint először sokáig párolták, aztán sütötték készre), viszont az édeskömény ezzel a szósszal rendkívül finom volt, a két íz remekül kiegészítette egymást, kedvet kaptam otthon is kipróbálni ezt a zöldséget valamilyen formában. Jött a lepényhal cabernet mártással, hozzá zellerzselé és basmati rizshab. A mártás nagyon jól sikerült, s nagyon jól passzolt a halhoz. Megtudtuk, hogy halalaplevet használtak hozzá, húsok esetében pedig mindig a megfelelő húsból készült alaplével készítik a mártásokat. Az est fénypontja volt a báránycomb, melyet tizenkét órán át sütöttek puhára, zamatosra. Ami ezután következett viszont, az valahogy kicsit kilógott a sorból: a csontos malackaraj ugyanis nem volt kellőképp fűszerezve, s így érződött rajta az a jellegzetes húsíz, amit nagyon nem szeretek, s az előbbi fogások után nem is értettem, hogy csúszhatott be ez a hiba. A bőre sem volt elég pirosra sütött, ropogós, úgyhogy a menü ezen pontján még van mit csiszolni. A kardamomos csokoládémártás és a csicsókahab viszont finom volt. A vörösborhoz jólestek a soron következő sajtok, majd egy tiramisu zárta a sort áfonyazselével és gesztenyeraviolival. A tiramisu finom volt, de ami igazán különleges volt, az a gesztenyeravioli, kis zselészerű golyóbis, a tetején egy aprócska aranyfüstnégyzettel, s a golyót elharapva derült ki, hogy a belseje folyékony. A malacot kivéve tehát nagyszerű vacsorát szolgáltak fel a Lou Lou-ban, jónéhány ötletes fogással.
Na mit szól hozzá?