Húsosfazék

Nem várt meglepetésben volt részünk ma, amikor Etyekre látogatva véletlenül a Rókusfaly fogadó mellett elhaladva úgy döntöttünk, beülünk egy kései ebédre. Igazából azzal az elhatározással érkeztünk a faluba, hogy megnézzük a helyi majálist, és egy sörpadon ülve eszünk egy jó pecsenyét. A pecsenyékről viszont lekéstünk - ha voltak (nagyon majális se volt szerintem), úgyhogy sétálni indultunk, így találtunk rá a pofás kis fogadóra az út egyik kanyarulatában. A panorámás teraszon majdnem minden asztal foglalt volt. Már az étlapot kinyitva láttam, hogy ez nem egy a szokásos falusi vendéglők közül (amúgy azokat is nagyon szeretem, vidéki kisvendéglőkben bármikor lecsúszik egy hagymás rostélyos vagy egy cigánypecsenye). A választható ételek listája rövid, ahogy illik, jól összeválogatott, eredeti fogásokkal. Ami különösen tetszett az étlap összeállításában, hogy az láthatóan megfelelt a külföldi minőségi vendéglátóhelyeken már egyre inkább terjedő alapelvnek, mely szerint a hozzávalók az étterem 20 km-es körzetéből származzanak, és a kínálat az aktuális idényzöldségekre és az évszaknak megfelelő fogásokra épüljön. Ha végignézzük az étlapot, e követelménynek a Rókusfalvy fogadó megfelel: nem kínálnak kardhalat, argentin bélszínt, meg egyéb ide nem illő hülyeségeket, van viszont például  etyeki szélben szárított sonka vöröslencse-salátával, illetve bárányfasírt, szaftos sült, kelkáposzta-főzelékkel, meg mindenféle házi savanyúságok. Külön kiemelendő a házi bodzaszörp, melyet a vendég maga készíthet el, kap hozzá egy üveges, békebeli szódát is. Még mielőtt választottunk volna, ropogós kis kenyérfélét hoztak ki zöldfűszeres túrókrémmel (talán kecsketúróból). A heti kínálatból választottam főételt, borjúnyakat kacsamájjal, erdei gombával és tojásos nokedlivel. A hús és a köret körül egy nagyobb rész paprikás szaft, és egy vékony csík olyféle zöld mártás volt, amilyennel a pécsi Enotékában is többször találkoztam. Már az első falatnál biztos voltam benne, hogy hozzáértő szakács dolgozik a konyhában: a hús puha, rendkívül zamatos és finom (az olyan húsoknál mint a borjúnyak, gyakran előfordul, hogy megfelelő ízesítés hiányában érződik az a durva húsíz, a másik eset, hogy ennek megelőzése érdekében agyonsózzák, itt viszont tökéletesen eltalálták a fűszerezést), mindezt a gomba és a kacsamájdarabkák intenzív íze koronázta meg.

Ezt követően csokoládétortácska következett narancsfagylalttal, pont ahogy én szeretem: semmi tészta, csak csupacsoki, ami nincs túlédesítve.

Azon túl, hogy az ételek nagyon finomak voltak, a kiszolgálás is teljesen rendben volt. Külön tetszett a berendezés: minden a fogadó stílusához illeszkedő, a székekre tett kis szőttesektől kezdve a hamutálon át a presszókávéhoz adott kis mázas tejescsuporig. Mindezek alapján egyértelmű, hogy Rókusfalvy Pál jól döntött, amikor abbahagyta a tévézést, és borászkodásba kezdett, majd fogadót nyitott, elvégre sokkal jobb itt ebédelni és borozgatni, mint tévét nézni.