Húsosfazék

Amikor először hallottam, hogy a Ferenc téren nyílt egy jó étterem, de egy tényleg jó, először kicsit szkeptikus voltam. Van ugyan néhány tűrhető hely a környéken, de igazán kiváló nem volt. Eddig. Egy alapvetően jó adottságú helyiségben, ahol korábban egy - általában üresen álló - meccsnéző vendéglő működött (amilyenből van még pár a környéken), megnyílt a Petrus, ami tényleg olyan színvonalon működik, amiért általában hajlandó vagyok akár száznál is több kilométert utazni. Ez viszont alig több, mint száz lépésre van az otthonomtól. A címbe persze bele lehet kötni, hiszen tulajdonképpen a Costes is a Ferencvárosban van, de azért az valamennyire mégiscsak a Belváros szélének tekinthető. Ha már elhelyezkedésről esik szó, fontos eloszlatni egy kisebb félreértést, ami az eddigi blogos beszámolókon rendre előkerült: az étterem megközelítéséhez semmi értelme a Körút felől megközelítve a helyet felszállni a Mester utcai villamosra, és onnan egy megálló után leszállva idejönni. Ugyanennyi gyaloglással lehet a Körút felől a Tompa utcán is bejönni.

De nézzünk körül az étteremben! Az új tulajdonos láthatóan konkrét elképzeléssel és nagy szeretettel válogatta össze a berendezést, a cél láthatóan egy francia bisztró hangulatának megteremtése volt, ami sikerült is anélkül, hogy erőltetett lenne az egész. Színes poharak, színes falak, érdekes berendezési tárgyak (köztük az étterem honlapján is megjelenő piros mérleg), sok kis kép a falon. 

Utóbbiak közül érdekesek a számlák kíséretében bekeretezett kis névjegyek, ezeket közelebbről megnézve kiderül, hogy - vélhetően a tulajdonos séf - francia étteremlátogatásainak emlékei. Kifejezetten otthonos lett a hely, és ez nemcsak a berendezésnek, hanem a kedves, a vendégeket békebeli stílusban kiszolgáló pincérnek is köszönhető. Jó továbbá a helyválasztás abból a szempontból, hogy a Ferenc tér az étteremből nézve kellemes kilátást nyújt: viszonylag jól rendben tartott park sok zölddel, nagy fákkal.

Mivel valóban kíváncsi voltam a Petrusra, kellőképp éhesen (egy szombat délelőtti kemény edzés után, a reggelit kihagyva) érkeztem ebédidőben, hogy végigkóstoljam a degusztációs menüt. Érdemes volt így rákészülni a hétfogásos ételsorra, mert az egyes tételek nem apró falatokból álltak. A rendelés után üdvözlőfalatként egy zöldségekkel és nyelvszelettel borított kis pirítós érkezett, a meleg időben kifejezetten jól esett.

A menüsor a libamáj au torchon, narancszselé, pisztácia előétellel indult, ehhez a libamájat a pincér elmondása szerint húslevesben főzték meg, és ez valóban érezhető volt az ízén, amit a mellé helyezett, különböző ízű gyümölcslekvárok tettek teljessé.

Ami ezután jött, az számomra az ebéd csúcspontja volt: fésűskagyló, kacsazúza, vaníliás karalábé. Ötletes és eredeti volt ez az ízösszeállítás, a vanília kiválóan passzolt a karalábéhoz, a kettő együtt finoman kiemelte a kacsazúza ízét, az egészet pedig megkoronázta a kompozíció tetején elhelyezett kagyló.

Következett az olivában konfitált báránycomb, capri, jus, lencsés gersli. A capribogyóval az a tapasztalatom, hogy vagy sokat dob, vagy sokat ront egy ételen, átmenet nincs. Szerencsére ebben az esetben jól eltalált kiegészítőnek bizonyult a bárányhoz. Már ezen a tányéron láthatóvá vált, hogy a séf szereti a gyökérzöldségeket: egy zsenge fehérrépa kapott még helyet a tányéron, ami szintén jólesett a húshoz.

Valószínűleg “pihenőként” iktattak be ide egy könnyű, jeges, gyümölcsös fogást, a Beaujolais sorbet-t, ami tényleg jólesett a bárány után.

Az utána felszolgált kacsamell káposztás gnocchival a kacsazúzához hasonlóan emlékezetes fogás volt. A húst kiválóan sütötték meg, finom zöldfűszerrel tálalták, a barnára pirított káposztás gnocchi pedig nagyszerű köretnek bizonyult. Ötletes volt a tálalás is: egy öreg cserépdarabon helyezték el az ételt.

A pincér ezen a ponton óvatosan megkérdezte: mehetünk tovább? Szerencsére még bírtam, úgyhogy bólintottam, és hamarosan elém került a malac hasaalja paprikás krumplikrémmel. Ez egy meglepően nehéz fogásnak tűnhet egy ilyen menüsor végén, mégis kifejezetten jól esett, sőt könnyen lecsúszott, mivel zamatos szósszal, finom és könnyű zöldségekkel tálalták.

A desszertet már én választhattam meg, csokitortát kértem, amiben robbanós cukorkák voltak, ez most nagy divat, de tényleg feldobta az utolsó fogást.

Mindenképp érdemes ellátogatni a Ferenc térre, és kipróbálni a Petrust, mivel nemcsak a környék kínálatához viszonyítva, de országos szinten is jól teljesít az étterem.