Három levegősre puffasztott zsemle, két hús, két kenet szósz, sajt, uborka. Ebből áll a legnagyobb gyorsétteremlánc legismertebb terméke, milliók ebédje. Szereted? Én nem. Ha beleharapsz, valami természetellenes vágyat érzel, hogy minél gyorsabban eltüntesd minél nagyobb falatokban, aztán órákon át úgy forgolódik a gyomrodban, mint valami próbareggeli. Magára valamit adó gasztroblogger le sem írja a nevét, nem is vesz tudomást a létezéséről. De mégis miért eszik ezt annyian nap mint nap világszerte, milyen titkok húzódnak meg a Big Mac világuralma mögött?
A furcsa bohóc fémjelezte gyorsétterem szíve, lelke a Big Mac - ha ezt meg tudom csinálni otthon, meg lesz fejtve a titok. Nagyjából e gondolatmenet alapján kezdtem el a neten kutakodni, vajon hogyan próbálták mások házilag klónozni a Big Mac-et? Egész sok használható alapanyagot találtam, így belevágtam egy saját kísérletbe. Én magam nem ettem annyit a tripla szendvicsből, hogy a végeredmény tesztelésére egyedül vállalkoztam volna, úgyhogy egy szakértő zsűrit válogattam össze erre a feladatra, akik megfelelő referenciákkal rendelkeznek a Big Mac-fogyasztás terén. Egybehangzó véleményük az volt, hogy a titokzatos szószt sikerült tökéletesen rekonstruálni, viszont a hús túl finom lett.
A Nagy Big Mac-kísérlet from Bogarmester on Vimeo.
Na igen, zsírral szépen átszőtt hátszínt használtam, amit kétszer daráltattam le a hentessel. Tény, hogy finomabb, ízesebb és szaftosabb lett, mint a mekis hungarocellhús, de annak a reprodukálásához már tényleg egy élelmiszeripari diploma, és egy labor kellett volna.
De akkor nézzük, miből is állt az én Big Mac-em!
A szósz - a Big Mac lelke
2,5 dl majonéz
1 dl ezersziget öntet
1 dl sweet pickle relish (ezt alább leírom, micsoda)
1 fél fej nagyon apróra vágott hagyma
1 ek ecet
1 ek mustár (ha lehet, akkor az az édeskés, nagyon sárga amerikai)
1 ek cukor
1 kk só
A hús
Kétszer ledarált marhahátszín
só, bors "csak ennyit teszünk hozzá" - emlékeztek erre az óriásplakátra?
Egyéb
Hamburgerzsemle - ezt lehetetlen otthon előállítani
Jégsaláta
Ecetes uborka
A szószhoz valókat alaposan összedolgozzuk, majd állni hagyjuk. A sweet pickle relish egy eléggé elterjedt szósz, ami az USA-ban készen kapható, nálunk viszont nem, így nekem muszáj volt ezt is házilag összedobni. Ami ebbe kellett: csemege uborka, só, aprított hagyma, ecet, cukor és egy fűszerkeverék mustármagból, feketeborsból, szegfűszegből, babérlevélből és szárított gyömbérből.
A húsból kis golyókat gyúrunk, majd ezeket sütőpapíron vékony korongokká dolgozzuk, a videón látható módon. Utána újabb réteg sütőpapírral lefedjük, és a fagyasztóba tesszük. Így majd egyben a forró vaslapra tudjuk tenni őket, anélkül, hogy szétesnének. Amúgy a mekiben teljesen fagyasztva veszik elő a sütéshez. A kész húskorongokat nehéz vasserpenyőben mindkét oldalán pár percig sütjük, közben érdemes le is nyomni, nehogy felemelkedjen a széle. A szendvics összeállításánál nagyon fontos a sorrend: az alsó szekcióba kerül a hús, a felsőbe az uborkakarikák. Ha minden együtt van, kicsit megnyomkodjuk, és már tálalható is fel is lehet falni!
"Szia, gyere máskor is!"
Na mit szól hozzá?