Idén tavasszal abban a szerencsében volt részem, hogy eljuthattam a Karib-tenger egyik legérdekesebb szigetére, Grenadára. Ez az alig Budapest kétharmadát kitevő földdarabon annyi fűszerrel, gyümölccsel, érdekes növényekkel és persze méregerős, finom rummal találkozhatunk, mint sehol másutt. Mivel a sziget vulkáni eredetű, és így teljes egészében hegyek borítják, ami tovább csökkenti a mezőgazdasági tevékenységre alkalmas területek nagyságát, ennek ellenére is Grenada például a világ legnagyobb szerecsendióexportőre (Indonézia mellett), de emellett számottevő mennyiségben exportálnak kakaót, banánt, mogyorót és további gyümölcsöket is. Ja, és emellett a karibi szigetek közül itt található az egyik legnagyobb háborítatlan őserdő is. Korán reggel, hajóval érkeztünk egy barátságos, néhány elhagyott, színes ronccsal teleszórt öbölbe.
A kikötő pont olyan, ahogy az ember egy kalandregény alapján elképzeli: óriási nyüzsgés, zsúfoltság, rakodómunkások pakolnak, a kiszolgálóépületek falánál pedig baljós tekintetű alakok álldogálnak, eközben a parkolóban megállás nélkül, folyamatosan dudálva forgolódnak az ütött-kopott autók és kisbuszok. A kikötőt elhagyva gyorsan kiértünk a városból, és miközben egy kisbusszal a meredek, kanyargós utakon elindultunk megnézni a sziget látnivalóit, végig az járt a fejemben, hogy fér el itt ennyi minden úgy, hogy közben még csak nem is tűnt zsúfoltnak az egész. A busz közben pár percenként lefékezett, hogy megnézhessük, épp milyen gyümölcs vagy fűszer nő csak úgy az útszéli fákon. Itt például egy kakaótermésbe botlottunk, ami csak úgy vadon nőtt az út mellett.
Egy meredek kaptatón jutottunk el a sziget látogatóközpontjába, ami egy hegytetőn állt, körülötte színes virágokkal teleültetett kert.
Az oda vezető úton egy kilátóból szép panoráma nyílt az öböl felé, ahová megérkeztünk, és az azt körülvevő hegyekre.
Már itt találkoztunk a sziget minden pontján felbukkanó fűszerárusokkal: egy kétméteres alak napszemüvegben sétált felém, kezében rozsdás machetét lóbált. Láthatta rajtam, hogy ezen kicsit meglepődtem, mert azzal nyitott, hogy ne ijedjek meg, a nagy kés azért van nála, hogy kinyithassa a kókuszdiókat. Ezután egy csomag fűszert - szerecsendiót, fahéjat és hasonlókat - dugott az orrom alá. A szerecsendiót itt héjastól árulják, ami azt jelenti, hogy felhasználás előtt éppúgy meg kell törni, mint a diót, és utána férhetünk hozzá a már reszelhető részéhez. Sokszor még az a kis piros hártya is rajta van, amely kiválóan használható fűszerként például marhahúsleveshez, ez egyébként a legértékesebb része.
A látogatóközpontot elhagyva a Karib-térség egyik legrégebbi rumfőzdéje felé vettük az irányt, útközben láttunk egy érdekes, elhagyatott repülőteret: óriási, száraz sárga fűvel borított, kihasználatlan terület feküdt a hegyek között a sziget közepén. Még a gyarmati időkben használtak (Grenada 1974-ig brit fennhatóság alatt állt), de ma már csak kecskék legelésznek a roncsok között.
Az 1785-ben épített Rivers Rum Factory-hoz érve kicsit meglepődtem, mert egy klasszikus szeszfőzdére számítottam, de ehhez képest egy nagyon régi, elhasznált állapotú épületet láttam, amelynek oldalán óriási, ősöreg vízimalom forgott. Az épület teteje hiányzott (mint megtudtuk, 2004-ben az Ivan hurrikán szakította le), és azt egyszerűen a falak fölé emelt bádoglemezzel pótolták. A ház egyik oldalában derékmagasságig ért a kipréselt cukornádak halma.
A főzde legérdekesebb része az a helyiség volt, ahol a vízimalom által meghajtott, korai ipari forradalom korából származó gép forgott, amely kipréselte a cukornádat. Oldalán és tetején is munkások dolgoztak a fülledt melegben.
A cukornádból kipréselt lé kis kővájúban csorgott tovább egy másik terembe, ahol nagy erjesztőtartályakban gyűjtötték össze. A terem mögötti udvaron egy bádogtető alatt óriási, fatüzelésű kemencével fűtött lepárlóegységek álltak - itt is szintén nagyon régi volt minden. Az udvar környékén hegyekben állt a tűzifa.
Ha valaki azt gondolná, ez a "gyár" pusztán turistalátványosság, és csak a régmúlt idők gyártási technikáinak bemutatása kedvéért használják az évszázados megoldásokat, az téved. Itt tényleg nagy mennyiségben állítanak elő helyi rumot, és egyszerűen nem fejlesztenek a gyáron, mert így is működik minden: tűzifa van bőven, munkaerő szintén. Az érdekes rumfőzdéről készítettem egy videót is:
Egy rumüzem-látogatás természetesen nem lehet teljes rumkóstolás nélkül. A szakszerű rumivás rejtelmeibe egy helyi szakértő vezetett be minket. Már az alábbi videóból is kiderül, hogy igazi polihisztorról van szó: nemcsak idegenvezető, de zenész, énekes, visszavonult atléta és krikettjátékos is egyben. Mivel az itteni rum nagyon erős, 70 fok körüli, azt javasolta, kortyoljunk mellé vizet is, de én inkább anélkül kóstoltam meg. A mögöttem álló néni is, de ahogy a videóból kiderül, ő megbánta. Nekem mindenesetre nagyon ízlett így töményen is.
Ellátogattunk egy kakaó- és csokifeldolgozó telepre is, az épület előtt hosszú asztalokon száradt a napon a kakaóbab. Itt alaposan feltankoltunk különféle csokikból és olyan, kifejezetten zsíros kakaóporból, amelyből krémes, sűrű italt lehet főzni.
Az út következő állomása volt ez az érdekes fűszerház. Ebben végigszagolhattuk és kóstolhattuk a szigeten termő fűszerek egy részét és néhány gyümölcsöt, termést is.
Rengeteg friss illattal és ízzel találkoztunk itt, a szerecsendió mellett friss kakaóval, fahéjjal, zöldfűszerekkel és hasonlókkal.
A legérdekesebb nekem a száraz kakaóbab volt, az állaga olyan, mintha kávébabra harapna az ember, de az íze már hamisítatlan, tömény keserűcsoki. A képen még a friss babszemek látszanak, amint előhúzzák a termés
héjából.
Késő délután értünk vissza a kikötőbe, ahol nem sokkal azután, hogy hajóra szálltunk, nagy eső esett. Ennek köszönhettük azt a hatalmas, hosszú ideig látható szivárványt, amellyel Grenada búcsúzott tőlünk, miközben kihajóztunk a nyílt tenger felé.
A képeket feltöltöttem nagyobb méretben is az alábbi galériába, érdemes végiglapozni!
Na mit szól hozzá?