A hely, ahol az oldalas megdicsőül és a mennybe megy, Memphisben található, egy eldugott kis mellékutca alagsori helyiségében. Evőeszközt nem adnak, a Charles Vergo's Rendezvous-ban a vendégek kézzel esnek neki a hatalmas húsoknak. Ez a kis piroskockás terítős étterem a város, de egyben Tennesse, sőt egész Amerika büszkesége, s politikai nézetektől függetlenül több elnök is, például Bill Clinton és George W. Bush innen rendelt egyenesen az Air Force One-ra ebédet, de fontos vendégeket is ide hoztak vacsorázni, például a japán miniszterelnököt az alábbi kép tanúsága szerint.
Az alapító Charles Vergo, egy görög bevándorló, aki a környék barbeque hagyományait elegyítette az otthonról hozott, mediterrán fűszerezés tudományával, s ebből a tipikusan amerikai történetből megszületett a legfinomabb oldalas. 1948 óta működik folyamatosan a Charles Vergo's Rendezvous étterem, ekkor találta meg Charlie kis szendvicsezője alagsorában az a kemencét, amelyben - szigorúan kizárólag fatüzeléssel működtetve - máig 14 órán át sülnek lassú tűzön a csodás oldalasok.
Felsorolni is sok lenne, hány díjat, elismerést kaptak, és hány lista élén szerepelnek, például az Esquire magazin minden idők TOP 5 legjobb BBQ helyei közé sorolta, a CNN GO 10 legjobb amerikai ételek listáján pedig az első helyen szerepelt. A Man vs. Food - nálunk “Fald fel Amerikát” c. látható - műsor kétszer is forgatott is. Így nem volt kérdés, hogy a Memphisben töltött egyetlen estén hol fogunk vacsorázni. Tényleg félreeső helyen van az étterem, nem is könnyen találtunk oda. Ami segített, hogy sokan mások is erre igyekeztek: ketten meghallották, ahogy magyarul beszélgetve a hely nevét emlegetjük, és nevetve odaszóltak, hogy ne kövessük őket, majd rohamléptekkel tényleg igyekeztek eltűnni előlünk. Amikor odaértünk, kiderült, miért: 30-45 percet kellett várni az asztalra, de ez a várakozás sem telt rosszul: az alagsor feletti helyiségben kialakított bárban jó hangulat és egy jókedvű, barátságos csapos fogadott.
A bárhoz hasonlóan az alagsorban is rengetegen ültek, a pincérek oldalasokkal és egyéb hatalmas húsokkal megpakolt tálcákkal rohangáltak. Kíváncsi voltam a híres kemencére, de egy tábla jelezte, meddig lehet bemenni a konyhához vezető folyosón.
Azonban szerencsére az egyik szakács látva az érdeklődésem, beljebb hívott, és megmutatták a kemencét, sőt még ki is nyitották, így láthattam a rengeteg, éppen lassan sülő oldalast.
Aztán végre az asztalhoz ültünk, és rövid várakozás után meg is érkezett a fűszerkéreggel borított, hatalmas oldalas. Mostanáig nem voltam oda a disznónak ezért a részéért, mert vagy túl zsíros volt, vagy túl ízetlen, itt azonban ez megváltozott: a lassú sütési idő alatt a felesleges zsírnak nyoma vész, s a tüzelőanyagként szolgáló tölgyfa csodás füstös ízt ad az ételnek.
Az étteremben fontosnak tartják, hogy náluk a hús nem tocsog mindenféle BBQ-szószban, ezt helyettesíti a száraz fűszerborítás. Egy kis mártogatós és káposztasaláta jár hozzá, köretre viszont nincs szükség ekkora mennyiségnél. A tökéletes élményhez pedig tényleg hozzátartozik a kézzel evés, és könnyebben is kezelhető így a méretes húsdarab. Nem véletlen, hogy a vendégeknek dupla adag szalvéta jár a vacsorához.
Na mit szól hozzá?